Nagy a csönd szívemben,
sosem hallott némaság,
halk szellő kereng
mozdul egy-egy ág.
A fehérre meszelt ég alatt
elvesztek a csillagok, 
kereslek TÉGED is,
hiába nem vagy ott.

RÁD gondoltam akkor, s szájon csókolt a halk szél...

           ... mintha minden ember szívében lappangana 
                 egy halálos ütem,
              amely az élet egy pillanatában végzetes erővel
                 kezd dobogni.

 

               nem a takaróm,
                  nem a puhaság,
           nem az érintésem,
                  hanem a SZERETET
           melegít fel.

 

                    Veled akarom a múltat elfeledni,
                                Az életen csak nevetni,
                   Mert te megtanítottál szeretni...

                 Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív,
                       és mindent, amihez hozzáér, mindent, amit mond. 
                 Szeretem minden pillantását, minden mozdulatát, 
                                    szeretem őt teljesen és egészen.

Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben,
és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, 
de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. 
Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. 
Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és 
újra rám talál a szerelem.